Magamról

Ki vagyok....

 

1982-ben születtem Budapesten. Átlag ember, átlag gyerekkor, átlagon felüli vágyakkal és álmokkal. Világ életemben sportoltam, annak ellenére, hogy kövér gyerek voltam. Testnevelő órán sosem vontam ki magam a tevékenységek alól, fociztam, röplabdáztam, lefutottam a Cooper-tesztet is, ha azt kellett.

Egyetlen bibi volt csak, nagyon szerettem enni és az igazat megvallva még mindig szeretek. Ennek következtében mindig is jelentős súlyfölösleget cipeltem, mely sem az izületeimnek, sem az egészségemnek nem tett jót, nem is beszélve a nők hozzám való viszonyáról.

 

14 éves koromban, mikor elkezdtem a gimnáziumot, megvásároltam életem első edzőterem bérletét, amire kisgyerek korom óta vágytam. Igen, gyerekkorom óta nagy izomzattal akartam rendelkezni és már akkor megszállottan edzettem.Elkezdtem AIKIDO edzésekre is járni és ezzel még egy szerelmem lett az életben a súlyzós edzés mellett. Voltak kisebb nagyobb kísérleteim jelentős súlytöbbletem csökkentésére, de mind kudarcba fulladtak.

 

TE ILYEN ALKAT VAGY! – EL SEM TUDNÁLAK KÉPZELNI TÉGED SOVÁNYAN! – JÓ VAGY ÍGY, OLYAN KEDVES SRÁC VAGY! – TE JOBBAT ÉRDEMELSZ NÁLAM! – NEKED EZ A MEGJELENÉSED, ERŐSEBB CSONTOZATÚ VAGY, EL KELL FOGADNOD! 

 

 Mindannyian hallottuk már ezt azt hiszem és ez a jobbik változat... Az emberek szája sok mindent tud tagadni, de a szemük NEM! Sokat keseregtem, sokat próbálkoztam, sokszor elbuktam. Leérettségiztem, lediplomáztam – a dilemma maradt!

 

2011-es évemet Nagy-Britanniában töltöttem, más életet akartam kipróbálni, mely vegyes eredményt produkált. Lett állásom, három is, és mint jó fanatikus, az első utam a legközelebbi edzőteremhez vezetett bérletet vásárolni. Természetesen aikido edzést is találtam, magától értetődő volt, hogy oda is beiratkoztam. Teltek a hónapok és dolgoztam, edzettem és csak azon kaptam magam, hogy egy idegen országban vagyok, idegen státuszban és párkapcsolat, forró nyár, közeli barátok és család nélkül. A mozi élménye, bulik, összejövetelek nem voltak olyanok, mint itthon. Egy dolog maradt: az edzés. Munka végeztével életem ezen szakaszában az edzés jelentette a napom fénypontját. Rádöbbentem, hogy bármi jöhet az életben, akár jó, akár rossz, az edzés mindig ott lesz nekem! Elkezdtem komolyabban edzeni, étkezni és 20 kg-ot fogytam. Mikor eldöntöttem, hogy hazajövök, mindenki megjegyezte a változást. Sokat profitáltam kint létem alatt, noha nem éreztem jól magam, tagadhatatlan, hogy több változáson mentem át ezen időszak alatt mint 5 év alatt itthon!

Hazajöttem és egy furcsa találkozás folytán beiratkoztam a Fitness Akadémiára ahol életem egyik legjobb időszakát töltöttem. Sosem szerettem iskolába járni, nem érdekelt amit tanítottak annak ellenére, hogy főiskoláig mentem.A tanárok nem úgy kezeltek, mit egyenrangú partnert, hanem tanár-diák viszony volt, melynek egy részét megértem. Viszont az edzőképzésben megtaláltam önmagam, hivatásom és a célom és persze a közös hangot a tanáraimmal, különösen Schieder Henriette nevét (http://fittlesz.ininet.hu/) szeretném megemlíteni, aki Székesfehérváron személyi edző és aki nagyon sok pozitív élménnyel gazdagított akadémiás időszakom alatt és nem utolsó sorban nagyon jó szakembernek tartom. Először vonakodtam, mondván én még nem vagyok odavaló ember, hiszen biztosan csupa jó alakú és szép ember jár oda, akinek – noha sokat fogytam, azért még nem volt az igazi – kifogástalan az alakja. Az igazság az, hogy aki ott tanul, annak az az oka, hogy a mozgás kulcsfontosságú az életükben és szakemberek akarnak lenni, mind saját maguk irányába, mind mások felé.

 

Elhatároztam, hogy SZEMÉLYI EDZŐ leszek! Azóta a súlyzós edzésen kívül a futás, biciklizés, saját testsúlyos gyakorlatok is edzéseim részévé váltak. 2012 októberében részt vettem a Superbody-n olyan alakkal, amiről eddig csak álmodhattam, novemberben futottam a Balatoni félmaratont  2 óra 19 perces nettó idővel!

Persze joggal merül fel a kérdés, hogy ez mind szép és jó, de biztosan „nem csak a természetes eszközöket vettem igénybe”! Pedig DE! Csak és kizárólag kemikáliáktól, tiltott teljesítmény fokozóktól mentes módszereket alkalmaztam, melyeket a Módszer menüpont alatt fejtek ki bővebben. Edzéseim pont ezzel a céllal népszerűsítem és végzem.

 

„CÉLOM”

Egy olyan módszerre akarok rávilágítani, ami biológiánk, szellemünk, emberi létünk sajátosságait veszi figyelembe és ennek megfelelően alakítjuk mozgását, edzését, életmódját. A teljesség igényével el lehet mondani, hogy igen,hittel, akarattal, sok munkával, lemondással, kompromisszummal bármi elérhető, amit akarunk.

 

 

„MIÉRT” ENGEM?

 

Nem csak gyúrni fogunk egy teremben csirkét és rizst fogyasztva egész nap, hanem tervszerű, többszintű mozgásrendszert alakítunk ki a cél elérése érdekében!

 

Tudom mit érzel és hogy mennyire vágysz a változásra!

 

Segítek megtalálni az irányt!

 

Együtt fogjuk megcsinálni, melletted állok, ha fel akarnád adni, akkor is!

 

Közös munka lesz, nem felsőbbségi dirigálás ölbe tett kézzel melletted!

 

Többet akarsz? Megmutatom, hogy sokkolhatod a világot!

 

Nem csak mozgást kínálok, új világot akarok megmutatni neked, egy új dimenziót!

 

Új test – jobb hangulat – szebb megjelenés – boldogabb élet – mások elismerése!

 

Nem csak új test, új világ!